2013. január 10., csütörtök

Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz /1802/


Drága kincsem, galambocskám,                    Együtt be sokszor feküdtünk,
Csikóbőrös kulacsocskám!                            Bár soha meg nem esküdtünk!         
Érted halok, érted élek,                                 Az éjjel is, csak megintsem,  
Száz leányért nem cseréllek.                          Együtt hálunk úgye, kincsem?

Megvídító orcácskádat,                                 Óh, ha szívünk szerelmének
Csókra termett kerek szádat                          Kis zálogi születnének
Ha a számhoz szoríthatom,                            S ott űlnének hosszú sorral
Zsuzsiét nem csókolgatom.                           A kuckóban, tele borral!

Óh, hogy kótog a kebeled,                            Bárcsak a feleségemmel
Melyben szívemet viseled!                            Téged cserélhetnélek fel,
Óh, milyen szép az ajakad                             Hogy fiakat, leányokat
S arany láncra méltó nyakad!                        Szűlnél, apró kulacsokat:

Karcsú derekadon a váll                                Zsanám meg kulaccsá válna,
Halhéj nélkűl is szépen áll;                            Borral mindég színig állna.
Nem úgy ám, mint a Mancié,                        Az ő bőre úgyis csikó,
Vagy a majd megmondám kié.                      Beléférne négy-öt akó.

Szép a hajad szép szála is,                             De jaj, engem ide-tova
Ha kis csikó hordozta is,                               Elvisz a Szent Mihály lova,
Nem akasztott ember haja,                            Szerelmed megemészt végre,
Mint a Trézi rőt vuklija.                                 És te maradsz özvegységre.

Édes a te danolásod,                                     Keserves sors! adjatok bort!
Jérce-forma kotyogásod:                               Lakjuk el előre a tort;
Kittykottyod innepi ének                              Ami menne más kutyába,
Bús szívemnek, szegénykének.                     Jobb, megy a magunk torkába.

Ha bánatim közlöm véled,                             Akadtam még egy bankóra,
Egy szódra lelkem megéled;                          Kit szántam szemborítóra:
Ha jókedvem csucsorodik,                            De vakságtól ki már nem fél,
Általad megszaporodik.                                Minek annak a szemfedél?

Mikor hideg szelek vagynak,                         Kincsem, violám, rubintom!
Elveszed mérgét a fagynak;                          Itt az utólsó forintom:
És mikor a hév nyár lankaszt,                        Érted adom ezt is, tubám!
Nékem te megfrissíted azt.                            Csak szádhoz érhessen a szám.

Óh, ha téged nem láthatlak,                          Óh, csókollak, óh, ölellek!
Be óhajtlak, be siratlak!                                 Míg moccanok, míg lehellek:
S ha képed kezembe akad,                            Tested tegyék hólttestemhez
Szememből örömkönny fakad.                      És ezt az írást fejemhez:

Téged hordozlak útamban,                            "Útas, köszönj rám egy pint bort:
Téged ölellek ágyamban;                               Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
És valahányszor felkelek,                              Kedves élete-párjával,
Szerelmedről énekelek.                                  Csikóbőrös kulaccsával!"

forrás: karikasostor.hu




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése